KEDVES LÁTOGATÓ! PARTNERÜNK! ÁLLÁSKERESŐ!
Üdvözlünk az országosan is egyedinek számító, itthon elsőként megvalósított „Okos város 4.0 – Közösségi innovációs” program, a Kőbánya Gazdaságfejlesztési és Innovációs Tanács - X-GAIN honlapján.
Mitől egyedi még itthon is ez a példaértékű kezdeményezés?
A tagoktól, a partnerségtől és az ügytől, amin ez a csapat elhivatottan dolgozik: Kőbányát egy olyan kerületté tenni, ahol jó élni és dolgozni.
Ezen felül még attól, hogy intézményesített módon valósul meg helyben az a szektorközi együttműködés, ami a helyi „közösségi döntéshozatalt” is elősegítve, közös felelősségvállaláson keresztül fejleszti a kerületet.
Közös felelősség – Kölcsönös függőség!
MIÉRT KŐBÁNYA?
Kőbánya a 150 éves Budapest mértani közepe, 70 ezer lakos otthona és több ezer nem kőbányai lakos munkahelye. Fantasztikus indusztriális örökségű, Budapest egyik legnagyobb zöld felületű kerülete, ahol otthon van számos iparág, nagyvállalat és KKV, gasztro irány és sportág – akár felszín felett vagy alatt -, ahol értéket képvisel a helyi kultúrtörténelem, a közösség ereje, a városfejlődés és sok minden más is. Ugyanakkor számos érték még mindig nem ismert Kőbányáról. Számos fejlesztési lehetőség van még, amihez további lendületet ad az X-GAIN megalakulása és tevékenysége.
Miért fontos a helyi szereplők összefogása?
Mert közös a felismerés, hogy a helyi épített és természeti környezetet, illetve a helyi közösséget érintő globális folyamatok – mint az urbanizáció, az éghajlatváltozás vagy az ipari technológia fejlődése, a digitalizáció -, olyan kihívások elé állítja a helyi közösséget, amelyeknek csak az iparágakon és szektorokon átívelő együttműködéssel lehet megfelelni.
Globális problémákra – Lokális válaszok!
Mi az X-GAIN?
Az „X-GAIN” a X. kerület 10 kiemelt nagyvállalata és a városvezetés szervező közreműködésével elindított tematikus platform, amelyben 6+ iparág, 60+ aktív operatív résztvevővel, 6+ tematikus irányban dolgozik a helyi megoldásokon; az infrastruktúrától és mobilitástól kezdődően, az egészséges életmódot és önkéntességet támogató programokon át, a helyi innováció és startup kultúra, valamint a hivatásválasztás elősegítéséig számos konkrét területen.
Szinergikus részvételiség – Összehangolt cselekvés!
KIK a TAGJAI?
Mi az X-GAIN célja?
Az X-GAIN célja, hogy a kiemelt nagyvállalatokon túl a kis- és középvállalkozásokat, illetve a kulturális, szociális, és egyéb szakmai szervezeteket, szereplőket is bevonja a helyi közösségért folytatott együttműködésbe. Ennek érdekében kisebb, szomszédsági és tematikus társulások (klaszterek) létrehozása is szerepel a tervek között.
Az együttműködés kiemelt céljai:
- Kőbánya értékeinek mobilizálása és összekapcsolása
- Fenntarthatóság és partnerségek erősítése
- Kőbánya fejlesztéseinek egyeztetése és összehangolása
Intézményes együttműködések – Helyi értékláncok!
Az együttműködés hangsúlyosan közösségi- és szektorsemleges, melynek résztvevői az etikus szervezeti- és helyi ökoszisztéma működését, a társadalmi felelősségvállalást, és a környezettudatosság értékeit fontosnak tartják.